Az életszakaszok és meghatározó eseményeik
Minden életszakasznak meg van a maga meghatározó eseménye. Itt most olyan eseményekre gondolok, amik nem kis változást hoznak az életünkben.
Az első meghatározó és hatalmas változást hozó esemény az esküvő. Amikor egy teljesen új életet kezdesz, elszakadva a szülői háztól. Egy új család jön létre, ami csak a tiéd.
Régebben már érettségi után 18-20 éves korban jellemző volt, hogy esküvőre jártunk. Egymás után mentek férjez, vagy nősültek meg az osztálytársaid, vagy a barátaid. Kissé frusztráltan nézted, hogy már ez is férjhez ment, meg már az is, akiről azt gondoltad, soha nem talál magának senkit.
Aki akkor 22-25 éves korára nem ment férjhez az már vénlánynak számított.
A mai időkben ez a korhatár alaposan kitolódott, már szinte egy lányka sem szeretne elhamarkodottan férjhez menni, aztán addig válogatnak, amíg 3o éves korukra még mindig szinglik. Ekkor, azonban megszólal a természet szava, mert egyre jobban vágynak egy gyerekre és félnek, hogy kicsúsznak az időből. A megoldás egy hirtelen jött házasság, vagy inkább egyedül vállalják a gyerek felnevelését.
Meg is érkeztünk a második nagy eseményhez a gyermek születéséhez és a keresztelőkhöz.
Járunk babaváró zsúrokra, feltúrjuk a baba boltokat édes és cuki rucikért, végre megvehetjük azt a játékot, amit mindig is szerettünk volna magunknak, de soha nem kaptuk meg.
Könnyezünk az keresztelőkön, és gügyögve dicsérjük az új szülöttet, hogy nahát, és hú, milyen édes és tündéri és egyáltalán.
Aztán eltelik pár év, és azt hallod ez is elvált meg az is elvált, már nincsenek együtt. Jobbik eset, ha nem kell válóperes tárgyalásra járnod. De általában nem úszod meg, mert ha baráti viszonyba voltál velük, akkor viszonylag jól ismerted az életüket. A patt helyzet az, amikor mindketten kérnek, hogy ebben vagy abban az ügyben most és itt legyél a válóperes tanú. Ha elmész, nem tudsz jól kijönni a helyzetből, mert valamelyikük kígyót, békát fog rád kiabálni.
Életed felén túl vagy talán előbb is elérkezik a legnehezebb időszak, amikor már szinte csak temetésre jársz. Meghalt ez is, meg meghalt az is. Szinte hihetetlen.
A halál közelségét akkor ismered meg igazán, amikor elveszíted a szüleidet. Csak akkor fogod tudni megérteni, hogy a dolgok visszavonhatatlanul megváltoztak. Vége a gyerekkornak.
Fel kell nőnöd, mert már, nincs, aki segítsen, akitől tanácsot kérj, akit naponta felhívj.
Még sokáig fogsz nyúlni a telefonért, de már nem lesz kit felhívni.
Szembe találod magad az elmúlással, a gondolataid a körül forognak, vajon mikor kerül rád is a sor.
A gyász feldolgozása nem kis időbe telik és meg vannak a maga szakaszai, amit mindenkinek egyedül kell bejárnia.
Még egy darabig eljársz tiszteletből az ismerősök temetésére, aztán egyre jobban érzed, hogy minden egyes szertartás után, egyre rosszabbul és rosszabbul érzed magad.
Aztán már a magad védelmében nem mész el. Nem akarod, hogy ledöntsön a depresszió, a magányosság és az „énvajonmikor” gondolat visszatérő kesergése.
De az élet körforgása tetszik, nem tetszik nem áll meg, és egyszer csak azon kapod magad, hogy újra jársz a menyegzőre, mert az unokák felnőttek és kirepülnek, majd keresztelőre, és újra élvezheted a boldogság édes madarának közelségét. Örülhetsz velük együtt egy új élet, egy új család létrejöttének.
Aztán már csak az a dolgod, hogy a tapasztalatokat átadd nekik, és reménykedj, hogy most jobban fogod csinálni, és jobban fog sikerülni, mint amikor ezt a gyerekeddel tetted.
Írta: Jáspis Jósnő
Copyright © All right reserved.
