„Egy gondolat bánt engemet....”
Jár és zakatol a fejedben egy gondolat, egy állandóan visszatérő momentum, egy esemény felidézése, amit újra és újra át kell élned, pedig tudod, hogy már rég nem kellene vele foglalkoznod.
Nem tudsz szabadulni tőle, jön, dübörög, újra és újra átgondolod, szinte már magad is unod.
Nem akarsz már vele foglalkozni, és mégis előjön nem hagy békén, egy óvatlan pillanatban belopakodik a gondolataid közé – elhessented – visszajön.
Miközben próbálod elmondani másnak kissé nevetségesnek is érzed magad, mert amíg a gondolataidban csűröd és csavarod határtalannak tűnik, kimondva viszont tényleg jelentéktelenné válik.
A TE problémád, csak neked mérhetetlenül hatalmas és megoldhatatlan, más ezt vagy meg sem érti, vagy furcsán tekintget rád, hogy vajon ez miért olyan fontos neked és miért is foglalkozol még mindig ezzel. Ott álltok egy interakcióban és fel nem foghatjátok mit nem ért a másik. Ő oldalt fordul, te hátra lépsz – ennyi volt. Nincs megoldás.
Elgondolkodsz azon, hogy más miért látja hangyának azt, amit te elefántnak érzel.
Elengedted már 26x és még mindig itt van és keseríti az életedet.
Aztán rájössz, hogy vagy te nem leszel jó soha - bizonyos embereknek, vagy neked kevés más emberek értékrendje, ergo neked nem lesznek jók soha. Pont.
Nincs mit visszafordítani, nincs min gondolkozni, ez már nem racionális vagy érzelmi kérdés, hanem jól be kell vágni azt az ajtót,- ami még félig nyitva volt -, és azt mondani „letojom ” így is úgy is!
Írta: Jáspis Jósnő
Copyright © All right reserved.
