Imáink
Miatyánk
Mi Atyánk, aki az univerzumot teremtetted, s benne minden létezőt, adj erőt, hogy továbbadhassam szereteted és fényed.
Adj nekem hitet és ne hagyd hogy letérítsen a sötétség és a bizonytalanság.
Segíts meg, hogy angyalaid vezetésével a jó úton járjak.
Hozd el nekem a tisztánlátást, mellyel magam és mások hibáit felismerhetem.
Áldj meg bölcsességeddel, hogy megbocsássak, s bocsánatot nyerjek.
Védj meg minden ártó szándéktól és kísértéstől, mely a fejlődésem akadályozza.
Add meg nekem a testi és szellemi táplálékot, hogy földi életem során is szolgálhassalak.
Segíts, hogy fényed bennem örökké ragyogni tudjon.
Ámen

Hiszekegy
Hiszek egy Istenben a Mennyei Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Ki a lelkemet szeretetéből teremtette.
Hiszem, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk, aki tanulni, tapasztalni jött a földre és egy napon hozzá térünk majd vissza!
Hiszek a Szentlélekben, aki minden ember lelkében lakozik.
Hiszek Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában, aki fogantatott Szentlélektől és született Szűz Máriától. Aki értünk emberekért halt meg majd feltámadott.
Hiszem, hogy ott van Istenünk jobbján és onnan árasztja reánk kegyelmének fényét.
Hiszek Máriában, Krisztus urunk anyjában, ki védelmező köpenyét tartja felettünk.
Hiszek az angyalokban, kik óvnak és védenek minket életünk során.
Hiszek Földanyában, aki gondoskodik rólunk, s étellel lát el minket, s kihez életünk végén majd visszatérhetünk.
Hiszek a Szentek Közösségében, akik segítenek nekünk az Isteni törvények betartásában.
Hiszem, hogy fejlődésünk végén lelkünk eljuthat majd a fény útján az Atyához és élvezheti az ő kegyelmét és szeretetét.
Ámen

Béke rózsafüzére
A Rózafüzér menete:
1x Hiszekegy
1x Miatyánk
3x Üdvözlégy Mária
1x Miatyánk
10 x Üdvözlégy Mária

Mi Atyánk, aki az univerzumot teremtetted, s benne minden létezőt, adj erőt, hogy továbbadhassam szereteted és fényed. Adj nekem hitet és ne hagyd hogy letérítsen a sötétség és a bizonytalanság.
Segíts meg, hogy angyalaid vezetésével a jó úton járjak.
Hozd el nekem a tisztánlátást, mellyel magam és mások hibáit felismerhetem.
Áldj meg bölcsességeddel, hogy megbocsássak, s bocsánatot nyerjek.
Védj meg minden ártó szándéktól és kísértéstől, mely a fejlődésem akadályozza.
Add meg nekem a testi és szellemi táplálékot, hogy földi életem során is szolgálhassalak.
Segíts, hogy fényed bennem örökké ragyogni tudjon.
Ámen
Üdvözlégy
Üdvözlégy Mária,
Malasztal teljes!
Az úr van Teveled.
Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus!
Szűz anyánk Mária, Krisztusnak szent anyja,
Imádkozzál érettünk, megtévedt gyermekeidért
Most és szükségünk órájában.
Terítsd reánk védelmező köpenyed
Mely áldást és oltalmat ad nekünk.
Ámen
Záró ima
Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, ahogy az kezdetben volt, úgy most és mindörökkön-örökké.
Ámen